Anthony Grey: Camazotz az alvilág ura

Anthony Grey:  Camazotz az alvilág ura avagy a maja sámán titka

   Guatemala a maja legendák és a máig feltáratlan sírhelyek titokzatos földje. No és persze a legkülönfélébb istenségeké. Camazotz, a denevéristen mind közül a legvérszomjasabb, és egyúttal a legkegyetlenebb. Nem csoda, ha a róla elnevezett, dzsungelbeli hotelben nem életbiztosítás megszállni.

     A szerző korábbi köteteiből már jól ismert magánnyomozó Anthony Grey és társa, Mike Darms azonban mégis így tesz, ezzel magukra szabadítva a bajt. Alighogy megérkeznek, máris hátborzongató gyilkossággal találják szembe magukat, és ez még csak a kezdet. A titokzatos tettes hamarosan újra meg újra lecsap, nem kímélve senkit, aki az útjába kerül. A turisták csapdában vannak, nem menekülhetnek.

    De talán nem is akarnak. Úgy tűnik a közeli Denevér-barlang bejáratát őrző hatalmas Camazotz-szobor mágnesként vonzza őket. Csakhamar arra is fény derül, hogy a barlang környéken korábban egy maja sámán élt, aki a helybeliek szerint természetfeletti képességekkel rendelkezett. És aki talán még a halála után is szörnyű dolgokra lehet képes.

 ***

" A Denevéristen haragos tekintettel meredt rám. Agyagba égetett, szigorú vonásai nem sok jót ígértek.

    - Ez Camazotz, a maják talán legkegyetlenebb istensége - magyarázta a mellettem ülő, miközben két kezével továbbra is az arcom előtt tartotta a mintegy negyvenöt centis szobrot.

    Ahogy elnéztem a terrakotta figura kegyetlenül résnyire húzott szemeit és nagyméretű, tűhegyes fogait, simán el tudtam képzelni, hogy a maják rettegtek tőle.

     - Ő volt a Xibalba, azaz az alvilág ura és ő végzett a hős ikrekkel is.

     - Igazán? - tudakoltam udvariasan, bár fogalmam sem volt róla, hogy kik azok a hős ikrek.

     - Igen - magyarázta ülésszomszédom szenvtelen hangon. - Letépte a fejüket.

     - Nem sokat lacafacázott, mi? - kedélyeskedtem, de utastársam komoly maradt.

    - Nem bizony. De nem csak emiatt volt hírhedt. Állítólag szokása volt magával ragadni a gyanútlan éjszakai utazókat is, hogy aztán mindenféle szörnyűségeket műveljen velük.

     Kipillantottam a busz ablakán, lassan esteledett.

    - Akkor ilyentájt már kezdhettek aggódni az emberek errefelé, ha még úton voltak, nem igaz? - kérdeztem vidáman, de a mellettem ülő egy kicsit sem mosolyodott el.

     - Pontosan - felelte rezzenéstelen arccal.

   - Aha - dünnyögtem, és magamban megállapítottam, hogy utitársam nem az a vihogós típus. Még egyszer megnéztem Camazotzot, és magam sem tudtam, miért, de kissé megborzongtam.

    - Az ábrázata alapján gondolom, senki sem akart a kezébe kerülni - biccentettem értőn.

    - Nem bizony - folytatta a mellettem ülő. - Egyébként maga a név is erre utal. Azt jelenti: Haláldenevér.

    A mondat végét már egészen halkan mondta, szinte belesuttogta a fülembe, mintha attól tartana, hogy valaki illetéktelen is meghallhatja a szavait. Mit mondjak, elég hajmeresztően hatott a dolog. Mindenesetre óvatosan körbesandítottam.

    A busz közepe táján ültünk, és ahogy láttam, utitársam elővigyázatossága teljesen felesleges volt. A kutya se figyelt ránk. Persze miért is figyelt volna? A járműben utazók tökéletesen ismerték Camazotzot meg a hozzá kapcsolódó legendákat. Csak Mike és én képeztünk kivételt e téren, társam azonban épp a mellette ülő, csinos, barna hajú lánnyal beszélgetett, tehát biztos voltam benne, hogy őt se hozza tűzbe-lázba a téma.

   Udvariasan hümmögtem valamit, mire az agyagszobor végre leereszkedett az arcom elől. Fura, de szinte megkönnyebbültem, hogy már nem merednek rám azok a gonosz szemek. Kényelmesen hátradőltem az ülésen, és egy ideig lehunyt szempillákkal, elmélázva hallgattam a motor megnyugtató, monoton duruzsolását meg a körülöttem ülők neszezéseit. Aztán újra felegyenesedtem, hogy kibámuljak az ablakon, és gyönyörködjek egy kicsit a szürkületbe burkolózó guatemalai dzsungelben. Camazotz szinte abban a tizedmásodpercben újra elém magasodott."