Beleolvasó

A Beleolvasóban mindhárom előkészületben lévő könyvrészlet olvasható, sorrendben:

*

Anthony Grey: Camazotz az alvilág ura...(gödítsen lejjebb az olvasáshoz)

Anthony Grey: Kémjátszma a Bahamákon

Sebestyén Elemér: Egységben a kétség

 

 Kérjük, gördítsen a kívánt könyvrészlethez.

***

*

Camazotz az alvilág ura avagy a maja sámán titka

    A Denevéristen haragos tekintettel meredt rám. Agyagba égetett, szigorú vonásai nem sok jót ígértek.

    - Ez Camazotz, a maják talán legkegyetlenebb istensége - magyarázta a mellettem ülő, miközben két kezével továbbra is az arcom előtt tartotta a mintegy negyvenöt centis szobrot.

    Ahogy elnéztem a terrakotta figura kegyetlenül résnyire húzott szemeit és nagyméretű, tűhegyes fogait, simán el tudtam képzelni, hogy a maják rettegtek tőle.

     - Ő volt a Xibalba, azaz az alvilág ura és ő végzett a hős ikrekkel is.

     - Igazán? - tudakoltam udvariasan, bár fogalmam sem volt róla, hogy kik azok a hős ikrek.

     - Igen - magyarázta ülésszomszédom szenvtelen hangon. - Letépte a fejüket.

     - Nem sokat lacafacázott, mi? - kedélyeskedtem, de utastársam komoly maradt.

    - Nem bizony. De nem csak emiatt volt hírhedt. Állítólag szokása volt magával ragadni a gyanútlan éjszakai utazókat is, hogy aztán mindenféle szörnyűségeket műveljen velük.

     Kipillantottam a busz ablakán, lassan esteledett.

    - Akkor ilyentájt már kezdhettek aggódni az emberek errefelé, ha még úton voltak, nem igaz? - kérdeztem vidáman, de a mellettem ülő egy kicsit sem mosolyodott el.

     - Pontosan - felelte rezzenéstelen arccal.

   - Aha - dünnyögtem, és magamban megállapítottam, hogy utitársam nem az a vihogós típus. Még egyszer megnéztem Camazotzot, és magam sem tudtam, miért, de kissé megborzongtam.

    - Az ábrázata alapján gondolom, senki sem akart a kezébe kerülni - biccentettem értőn.

    - Nem bizony - folytatta a mellettem ülő. - Egyébként maga a név is erre utal. Azt jelenti: Haláldenevér.

    A mondat végét már egészen halkan mondta, szinte belesuttogta a fülembe, mintha attól tartana, hogy valaki illetéktelen is meghallhatja a szavait. Mit mondjak, elég hajmeresztően hatott a dolog. Mindenesetre óvatosan körbesandítottam.

    A busz közepe táján ültünk, és ahogy láttam, utitársam elővigyázatossága teljesen felesleges volt. A kutya se figyelt ránk. Persze miért is figyelt volna? A járműben utazók tökéletesen ismerték Camazotzot meg a hozzá kapcsolódó legendákat. Csak Mike és én képeztünk kivételt e téren, társam azonban épp a mellette ülő, csinos, barna hajú lánnyal beszélgetett, tehát biztos voltam benne, hogy őt se hozza tűzbe-lázba a téma.

   Udvariasan hümmögtem valamit, mire az agyagszobor végre leereszkedett az arcom elől. Fura, de szinte megkönnyebbültem, hogy már nem merednek rám azok a gonosz szemek. Kényelmesen hátradőltem az ülésen, és egy ideig lehunyt szempillákkal, elmélázva hallgattam a motor megnyugtató, monoton duruzsolását meg a körülöttem ülők neszezéseit. Aztán újra felegyenesedtem, hogy kibámuljak az ablakon, és gyönyörködjek egy kicsit a szürkületbe burkolózó guatemalai dzsungelben. Camazotz szinte abban a tizedmásodpercben újra elém magasodott.

***

*

 

Anthony Grey: Kémjátszma a Bahamákon

 

    A hatalmas luxushajó tatfedélzete sötét némaságba burkolózott, a karibi éjszaka úgy borult rá, akár egy puha, fekete paplan. Ide már nem ért el a főfedélzeten villódzó égőfüzérek fénye, és az önfeledten mulatozók hangja sem. Csupán a hajtóművek halk duruzsolása, és az alant hullámzó tenger loccsanása hallatszott, ahogy a kecses hajótest büszkén szelte a békésen fodrozódó hullámokat.

    Az órámra sandítottam, és a világító számlap tudatta velem, már csak pár percem van a megbeszélt találkáig. Körbesandítottam és megállapítottam, hogy egyedül vagyok, akár a prédára vadászó jaguár. Csakhogy az én leendő prédám nem holmi antilop volt, hanem a térség legelvetemültebb bűnözője. Vele kellett találkoznom, aztán ártalmatlanná tenni, mielőtt rájön, hogy nem az vagyok, akit várt.

    - Semmiség – dünnyögtem magam elé kesernyés vigyorral, és abban igazam volt, hogy a fickó sikeres kiiktatása csak a belépő a továbbiakhoz, amelyekhez képest az össze eddigi küldetésem gyerekjáték volt.

    Pedig reggel még egészen másképp terveztem ezt az estét.

    Megcsóváltam a fejem, aztán kinéztem a sötét óceánra, és magamban végigpergettem az elmúlt pár óra eseményeit.

 

*

 

    - Szóval azt mondod, áruló van köztetek.

    - Pontosan.

    - Az ilyesmi már az óvodában is kínos, nemhogy az FBI-nál.

    - Ezért akartam beszélni veletek. Mert csak ti segíthettek.

    Belekortyoltam az italomba, és elgondolkozva lenéztem a kora esti fényekben fürdő kikötőre. Miami a szokásos, nyüzsgő arcát mutatta. A mólóknál álló hatalmas, hófehér luxushajókra folyamatosan szálltak fel a Karib-szigetekre készülő vidám turisták, és gyanítottam, hogy nagy részük a Bahamákra tart a Junkanoo-ra. Olyasféle rendezvény ez, akár a riói karnevál, flitteres, tolldíszes felvonulókkal, lüktető zenével, pergő dobokkal, és önfeledten táncokkal, csak szerényebb méretben. Eredetileg mi is úgy terveztük, hogy részt veszünk a mulatságon, de most már egyáltalán nem voltam biztos benne. Peter régi jó barátunk volt, és ha neki, mint az FBI vezető beosztású tisztjének a segítségünkre van szüksége, akkor nem mondhatunk nemet.

    - Na és mit kéne tennünk? – néztem a velem szemben ülőre.

    - Először is külön kéne válnotok. Persze csak látszólag, mert tudom, hogy mindig együtt dolgoztok. Aztán neked Tony, átmenetileg foglalkozást is kéne váltanod. Persze azt is csak látszólag, hogy könnyebben tudj érvényesülni. És üzletelni.

    - Üzletelni? Hol?

    - Hát…a bahamai alvilágban.

    - A bahamai alvilágban?! – kerekedett el a szemem.

    - Igen – bólintott Peter szinte szégyellősen.

    - Hm. Volt egy olyan érzésem, hogy nem a karnevál szervezőbizottságába akarsz delegálni, de ez azért elég rosszul hangzik.

    - Végül is a Bahamákra készültök, nem? – próbált viccelni Peter, de valahogy nem volt kedvem hahotázni.

    - Igen, tényleg Nassauba akarunk utazni. De eredetileg néhány gondtalan napot akartunk eltölteni ott. Tudod, egy-két csinos lány, némi ital meg a karnevál színes forgataga, ilyesmi.

    Elhallgattam, és a mellettem ülő Mike-ra néztem. Társam elvigyorodott, és pontosan tudtam, mire gondol. Arra, amire én is. Igen, tényleg lazulásra készültünk, de ha a barátunknak szüksége van ránk, akkor segítenünk kell. Sóhajtottam egyet, aztán Peterre néztem.

    - Oké, ott tartottunk, hogy látszólag foglalkozást kell váltanom. Na és mit akarsz, mi legyek? Mármint látszólag.

    Peter pár pillanatig az asztalra meredt, majd ő is sóhajtott egy nagyot, és végül kibökte:

    - Bérgyilkos.

    - Micsodaaa?!

    - Jól hallottad. Egy könyörtelen, hidegvérű, bérgyilkost kéne eljátszanod.

     … Puff neki!

    - Valami mókásabb lehetőség nincs? – kérdeztem nem túl nagy lelkesedéssel.

    - Hát mókázni éppen mókázhatsz, mert egy vidám bérgyilkos bőrébe kellene bújnod – magyarázta buzgón Peter, de nem dobott fel különösebben a lehetőség.

    - Remélem, azért pusztán viccből nem kell kinyírnom senkit.

    - Persze, hogy nem. A feladat egészen más lesz… már persze, ha elvállaljátok.

    - Ami azt illeti, én eddig még nem vagyok meggyőzve – ingattam a fejem.

    - Én sem – mondta Mike.

    Peter elfordította a fejét, és pár másodpercig elgondolkozva kibámult a kikötőre, mintha csak keresne valamit, aztán visszafordult és ránk nézett.

    - A legjobb lesz, ha a legelején kezdem. Ahogy már mondtam, áruló van a csapatomban.

    - Melyik csapat is az? – tudakolta Mike. – Mert az utóbbi években nem sokat meséltél a munkádról, csak annyit tudunk, hogy az FBI-nál vagy.

    - Nos, a Karib-térségi részleg vezetője vagyok.

    - Karib-térségi részleg? – csodálkozott Mike. – Itt Miamiban?

    - Igen – felelte Peter. – Hivatalosan semmi közünk az ottani ügyekhez, és nincs is felhatalmazásunk ottani akciókra…de a földrajzi közelség miatt sokszor összedolgozunk. Van is egy irodánk Nassauban, de ott csak a konkrét, operatív feladatokon működnek együtt az embereink a helyi rendőrséggel. A munka összehangolását itt végezzük.

    - Aha. Eddig világos.

    - Akkor folytatom. Már régóta gyanítom, hogy van valaki a csapatomban, aki időnként súg az ottani gengsztereknek, mert néha gyanúsan jól tájékozottak a várható rendőrségi akciókat illetően. Különösen igaz ez a Cápásokra.

    - Cápások? – hökkentem meg.

    - Igen – biccentett Peter. – A nevüket a banda vezérének, Seymournak a villája alapján kapták. Az épület ugyanis egy a tenger fölé nyúló mesterséges szirtre épült, amely körül gyakran felbukkannak a cápák, rossz nyelvek szerint azért, mert rendszeres húsutánpótlást kapnak a banda ellenlábasai révén, akiket előszeretettel löknek be elkábítva a vízbe, a nyomok eltüntetését a cápákra bízva.

    - És ezekkel kéne üzletelnem, miközben eljátszanom, hogy bérgyilkos vagyok?! – vontam fel a szemöldökömet. – Nem lehetnék inkább valami mesefigura a nassaui karneválon?

    - Természetesen nem tudlak, és nem is akarlak kényszeríteni – mondta Peter csendesen. - De ha nem sikerül az, amiben a segítségeteket kérem, akkor… 

    - Akkor…?

    - Akkor sok jó ember halhat meg, és több évnyi rendőri munka veszhet kárba.

    - Rendben – mondtam rezignáltan -, folytasd.

    - A lényeg tehát, hogy eddig is gyanakodtam, most azonban már biztosan tudom; valaki az embereim közül a bűnözők informátora.

    - És mitől vagy benne olyan biztos?

    - Nos, van egy szerverszobánk, ahol több számítógépen tároljuk a különböző, folyamatban lévő akciók részleteit, a térségben dolgozó fedett ügynökök adatait, a helyi rendőrök tervezett akcióit, egyszóval mindent, ami titkos, és amit őrizni kell. Néhány nappal ezelőtt valaki – engedély nélkül –letöltött az egyik gépről egy rakás adatot. A részletekbe most nem mennék bele, a lényeg, hogy nem sikerült azonosítani az illetőt.

    - Ez elég ijesztően hangzik – jegyeztem meg.

   - Ez azonban még csak a kezdet – mondta Peter. – Tegnap délelőtt az egyik technikus, akiben történetesen teljes mértékben megbízom, elfogott egy rendkívül érdekes telefonbeszélgetést.

    - Na és kik beszélgettek? – kérdezte Mike.

    - Az sajnos csak részben derült ki. Pásztázó telefonlehallgatást folytatunk, aminek az a lényege, hogy nem telefonszám alapján figyeli a beszélőt, hanem területet pásztáz. Ezért csupán az egyik felet sikerült beazonosítani, azt, aki Nassauban volt.

    - Na és ki volt az illető? – érdeklődtem.

    Peter pár másodpercig hallgatott, mintha erőt gyűjtene, aztán lassan, oldalvást rám emelte a tekintetét.

    - A Skorpió fedőnevű bérgyilkos – mondta csendesen. – Az ő helyére kéne beugranod, és eljátszani a szerepét a gengszterek előtt. Persze mindezt csak azután, hogy a Skorpiót elraboltátok.

***

*

Sebestyén Elemér: Egységben a kétség

  

    – Olyan kövér vagyok. Egyenesen dagadt. Nem?

    Szinte kivétel nélkül minden férfiember hallhatta már néhányszor ezt az ártatlannak és egyszerűnek tűnő kérdést élete értelmétől, miközben az említett hölgy a falitükör előtt állt és jobbra–balra illegette magát, gondterhelt arccal gusztálva a tükörképét.

    A gyanútlan, őszinte vagy figyelmetlen hímnemű erre a kérdésre természetesen válaszol valamit. És ezzel aztán el is vágja magát a párja előtt, mint annak a rendje. Mert mit is lehet mondani ilyenkor?

    Vagy azt, hogy: „mi tagadás tényleg”, mire a szeretett asszony úgy húzza a lelketlen gazember fejébe a virágvázát, hogy onnantól kezdve hátralévő életében idegesen rángatózó arccal és dadogva vegetál a földi lét és nemlét határán, vagy azt, hogy: „hát… nem is tudom”, amelyre hisztérikus dühkitörés következik, miszerint a válaszadó ostoba, határozatlan férfiatlan, egyszóval egy rakás szerencsétlenség, vagy pedig azt, hogy: „nem”. Ami azt illeti e legutóbbi a legelfogadhatóbb variáció, de persze asszonyunkon ezzel sem lehet kifogni. Ilyenkor következik ugyanis a „most vigasztalni akarsz, vagy nem látsz a szemedtől, te…” kezdetű nagymonológ, amelynek során a szeretett lény sorra veszi minden hiányosságunkat, különös tekintettel arra, hogy nem figyelünk rá kellőképpen, nem törődünk vele és képtelenek vagyunk átérezni a problémáit.

    Mondom, ezek a lehetséges következmények abban az esetben, ha a kérdezett férfiember gyanútlan, őszinte vagy figyelmetlen. De most nem efféle nyeretlen kétévesnek szegezték neki a kérdést, hanem… egyenesen nekem! NEKEM!

    Haha, micsoda reménytelen próbálkozás arra, hogy kizökkenjek bölcsességgel körülbástyázott, flegma nyugalmamból – gondoltam, s nyomban készen álltam a megfelelő válasszal.

    – He? – pislogtam Zsókára bambán, pusztán csak megtévesztési és időnyerési célzattal

    Hitvesem azonban szintén a felkészültebb fajtából származott, így ez az elterelő manőver nem tudta eltéríteni attól a feltett szándékától, hogy valljak színt.

    – Azt kérdeztem, hogy szerinted is akkora a fenekem, mint egy néger mosónőé?

    …Micsoda hasonlat. Néger mosónő… Ez igazán nem fair. Na de nem azért vagyunk felkészültek és harcedzettek, hogy egy ilyen kis zavaró manőver hatására összeomoljunk.

Sietve megtöröltem gyöngyöző homlokomat és közben koncentráltam, mint tűzszerész a petárdagyárban.

    – Há? – tudakoltam, ezúttal rafináltan kicserélve a kérdőszó magánhangzóját.

    – Ma egy kicsit nehezen pörögsz fel – jegyezte meg erre epésen Zsóka. – Azt kérdeztem, hogy szerinted kövér vagyok–e vagy sem?

    – Ööö… izé (ugye milyen kifinomult szófordulat?) … nekem tökéletesen megfelelsz.

    – Persze, mert neked minden mindegy! – fakadt ki Zsóka és könnyek tolultak a szemébe. – Tőled akár százötven kilós is lehetnék és félszemű. Egyáltalán nem figyelsz rám, nem törődsz velem és úgy általában képtelen vagy átérezni a problémáimat.

    Nyeltem egy nagyot, amúgy profi férj módjára, és az agyam hiper–űrsebességre kapcsolva próbálta megoldani a sok ismeretlenes egyenletet, azaz Zsókát.

    …Mit szeretne hallani, édes jó istenem, mit? Hogy kövér? Hogy sovány? Hogy lenne mit leadni?

    A kérdés már csak azért is nehéznek tűnt, mert Zsóka alakja valóban tökéletesen megfelelt a számomra. Semmi úszógumi, lovaglónadrág, meg ilyesmi. Ő viszont valamelyik testrészével némiképpen elégedetlen volt, ezt nem lehetett nem észrevenni.

    …De melyikkel és mennyire? Talán induljunk ki a néger mosónőből, meg az ő fenekéből? És mi van, ha az csak beugratás? Ha valójában egészen más testtájékával van gondja az én drágámnak? Itt most nem lehet hibázni ez nyilvánvaló.

    Újra nyeltem egyet, aztán lassan belefogtam a bekerítő hadműveletbe.

    – Nos, az mondjuk tény, hogy… izé…

    – Izé? – nézett rám erre Zsóka a rosszallás, csodálkozás és gyanakvás ijesztő keverékével az arcán.

    – Igen. Határozottan.

    – Nem próbálnád meg összeszedni magad és most az egyszer értelmesen beszélni? – kezdett elfogyni a türelme az én pici páromnak.

    – Hát jó – szántam el magam. – Ha tényleg tudni akarod, akkor…

    – Akkor…?

    …Hát mit kell sürgetni, kérem?! Nem vagyok így is éppen elég nagy bajban?

    – Akkor az a véleményem, hogy… lenne mit tenni.

    – Igen? (Élénk, érdeklődő tekintet, kíváncsi várakozás. Vagyis egyenesben vagyok.)

    – Feltétlenül.

    – És hol?

    …Puff neki? Ez megint aknamező a javából.

    – Hát úgy… általában.

    – Ugye? (Innen már nyert ügyünk van drága férfitársak.)

    – Bizony.

    – Tehát te is úgy látod?

    – Mindenképpen. – (… dőljünk hátra a széken. Így ni. Feladat megoldva…)

    – Akkor szerinted is kezdjem el? (Ez most megint bevibrált egy kicsit.)

    – Mit?

    – Hogyhogy mit? Hát a fogyókúrát.

    – Ja, azt? Hát azt, persze. (Mibe kerül az nekem, nem igaz? Hehe.)

    – Jó. Akkor máris megrendelem.

    – Megrendeled?

    – Igen. A hirdetés szerint, ha most megrendelek hat dobozt a SuperSlimmer Fat Burning–ből, akkor ajándékba kapom a delfines adagolókanalat.

    – Delfinest?

    – Igen.

    – Remek. Egy ajándék delfines adagolókanál…

    – És így az egész csomag a diétakönyvvel együtt csak hetvennyolcezer forint.

    – Tessék?!”

 

 

Néhány korábbi Anthony Grey kötet borítója

Anthony_Grey_Kung_fu_eletre_halalra

Anthony_Grey_Buddha_Konnye

Anthony_Grey_Sattarani_a_gyulolet_istene

Anthony_Grey_Kobra_isten_bosszuja

Kosárba

Kosárba helyezve

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbálja újra.